Évfordulós ünnepségen a Csárdás
Siklóstól és Harkánytól alig néhány kilométerre található a közismert Tenkes csárda, ahol igazi magyar fogásokat készítenek. A mai csárda elődje már A Tenkes kapitánya című nagysikerű filmsorozat egyes felvételein is látható volt. Nemrégiben bővítették a csárda szolgáltatásainak kínálatát, többek között lovardával is, így egyre többen döntenek úgy, hogy betérnek erre a hangulatos kis helyre.
Tízéves fennállását egy nagyszabású, háromnapos programsorozattal ünnepelte, amelynek köszönhetően kézműves műhely, játszóház, lovas kocsikázás, bábszínház, koncertek, borkóstoló várta az odalátogatókat.
A csúzai Csárdás Ifjúsági Kultúregyesület népi tánccsoportja Magyarországon is népszerűségnek örvend, ezt bizonyítja a szóban forgó meghívás is.
- Nagyon örültek a fiatalok a meghívásnak, összesen négy koreográfiával léptek fel a műsor szombati részében. Kitűnően együttműködtek a helybéli Tönköly Zenekarral, amelynek a tagjai hamar betanulták a csúzai táncegyüttes koreográfiáinak a zenéit. Produkciójuk nagy tetszést aratott, sok dicséretet kaptak. Rajtunk kívül fellépett még a Mecsek, illetve a Harka Népitánc-együttes is - mondta Kettős Zsuzsanna, az együttes vezetője. A csúzai táncosok a bemutatkozó előadást követően táncházat is tartottak.
Programajálnó
-
Kopácsi Halásznapok, Kopács 2010. szeptember 18-19. Szeptember 18-án és 19-én kerül sor a horvátországi magyarság legsikeresebb...
-
Etnoszemle, Rijeka Etnoszemle, Rijeka 2010. szeptember 25.
-
Szüreti és bornapok, Csúza 2010. szeptember 25-26. Szeptember végén, október elején a szőlőtermő vidékeken, így Csúzán...
-
Táncszemle, Vukovár 2010. október 2. A Vukovári Magyarok Egyesülete 2008 februárjában jött létre. Rövid létezésük...
- 1
- 2
- 3
Archívum
Keresés
Időjárás


