Falunapi rendezvények Szentlászlón
Péntek és szombat: kiállítások, sportvetélkedők
A háromnapos rendezvény pénteken a honvédő háborúban elesettek tiszteletére állított emlékmű koszorúzásával kezdődött, majd a kultúrotthon előterében helyi amatőr művészek képeiből nyílt kiállítás. Ezen a napon a helyi veterán focicsapatnak új kihívója akadt, a helyi asszonyok álltak össze egy meccs erejéig.
- Már régóta fontolgattuk, hogy jó lenne egy női focicsapatot összehozni és kihívni az öregfiúk csapatát; ehhez a falunap kiváló alkalomnak bizonyult. Mivel nagyon sokan voltak kíváncsiak erre az "összecsapásra", úgy gondoltuk, összekötjük a kellemest a hasznossal, ugyanis a futballklub pionírjai hamarosan Szlovákiába utaznak, és jól jön nekik egy kis anyagi segítség, ezért a néz(előd)őktől önkéntes adományt gyűjtöttünk. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek az adományt, a közel négyezer kúnás segítséget, ami elegendő lesz a csapat útiköltségére - mondja Palizs Tóth Hajnalka, hozzátéve, hogy nem ez volt az utolsó ilyen jellegű mérkőzés.
A szombati nap is jobbára a sportesemények jegyében zajlott, közöttük mindenki találhatott kedvére valót.
Vasárnap: nagyszabású kultúrműsor
Vasárnap a helyi vadászegyesület agyaggalamb-lövészetből szervezett versenyt, a tűzoltó-egyesület tagjai is tartottak bemutatót, így elmondható, hogy a település minden civil szervezete részt vett a falunapi rendezvényen.
Az ünnepség leglátogatottabb része a délutáni kultúrműsor volt, amely a feldíszített lovas kocsik és a műsorban részt vevők felvonulásával, menettáncával kezdődött.
A kultúrotthon előtt közben egyre többen gyűltek össze, így a standokról kínált portéka is vevőre talált. A helyi Petőfi Sándor Kultúregyesület ifjúsági tánccsoportja sós és édes süteményt kínált eladásra.
- A tánccsoport részt vesz a Vendégségben Budapesten elnevezésű egyhetes rendezvényen, a bevételből az odautazóknak biztosítanak némi zsebpénzt - mondja Lapis János, a kultúregyesület elnöke, aki hozzáteszi, hogy az idei rendezvény fölülmúlt minden eddigit mind a látogatottság, mind pedig a programok sokszínűsége tekintetében.
Ez igaz volt a kora esti órákban kezdődött kultúrműsorra is, ahol a helyi nyugdíjas egyesület kórusa lépett először színpadra, majd a hazai tánccsoportok és a vukovári magyar egyesület asszonykórusa és táncegyüttese következett. Az antini tánccsoport, a várdaróci, a pélmonostori, a kórógyi a csúzai és a dárdai népi táncosok látványos koreográfiái után a műsort a zengővárkonyiak zárták, akik hosszú évek után most újra bemutatkozhattak a szentlászlói közönségnek.
Programajálnó
-
Kopácsi Halásznapok, Kopács 2010. szeptember 18-19. Szeptember 18-án és 19-én kerül sor a horvátországi magyarság legsikeresebb...
-
Etnoszemle, Rijeka Etnoszemle, Rijeka 2010. szeptember 25.
-
Szüreti és bornapok, Csúza 2010. szeptember 25-26. Szeptember végén, október elején a szőlőtermő vidékeken, így Csúzán...
-
Táncszemle, Vukovár 2010. október 2. A Vukovári Magyarok Egyesülete 2008 februárjában jött létre. Rövid létezésük...
- 1
- 2
- 3
Archívum
Keresés
Időjárás
?°
?°
°F | °C
invalid location provided


