A HMDK elnöke Répás Zsuzsanna helyettes államtitkárral tárgyalt
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője június 23-án hivatalában fogadta Jakab Sándort, a HMDK elnökét.
A baráti megbeszélésen áttekintették a határon túli magyarsággal kapcsolatos aktuális ügyeket, különös tekintettel a horvátországi magyarságra. Többek között szóba került a MÁÉRT, amelynek összehívására már valószínűleg júliusban sor kerül. A MÁÉRT a magyar-magyar politikai párbeszéd legfontosabb fóruma volt. A testület ülését 2004 novembere óta nem hívta össze a szocialista kormányzat. A MÁÉRT hivatalosan nem szűnt meg, ma is létező fórum, amibe szeretnének "életet lehelni". A helyettes államtitkár azt mondta, azt szeretné, ha nevét, funkcióját megőrizné a MÁÉRT, s az a fórum lenne, amelyen az összmagyarságot érintő kérdéseket át tudnák beszélni. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) is megmaradna, mivel egy olyan vitafórumról van szó, amely alkalmas arra, hogy hosszú távú koncepciókat alakítson ki. Szóba került a Szülőföld Alap, illetve a határon túli magyarság anyagi támogatásának a rendszere is, amiről az államtitkár elmondta, hogy egy követhető, világos, a határon túli magyaroknak szóló támogatás-politikára van szükség azért, hogy a határon túliak tudják, mire számíthatnak, hová kell fordulniuk. A tervek között említette egy jogsegélyiroda létrehozását is a határon túli magyarok számára. Ehhez, a várhatóan budapesti központú irodához lehetne fordulni, ha egy magyar embert bárhol a világon atrocitás, támadás vagy bántódás érne magyarsága miatt. - Az említetteken kívül más fontos téma is szóba került, úgyhogy elmondhatom, egy nagyon tartalmas és a horvátországi magyarság szempontjából fontos megbeszélést folytattam Répás Zsuzsanna helyettes államtitkárral - mondta Jakab Sándor, a HMDK elnöke.
Programajálnó
-
Kopácsi Halásznapok, Kopács 2010. szeptember 18-19. Szeptember 18-án és 19-én kerül sor a horvátországi magyarság legsikeresebb...
-
Etnoszemle, Rijeka Etnoszemle, Rijeka 2010. szeptember 25.
-
Szüreti és bornapok, Csúza 2010. szeptember 25-26. Szeptember végén, október elején a szőlőtermő vidékeken, így Csúzán...
-
Táncszemle, Vukovár 2010. október 2. A Vukovári Magyarok Egyesülete 2008 februárjában jött létre. Rövid létezésük...
- 1
- 2
- 3
Archívum
Keresés
Időjárás


